A csalóka dolgok

Alakulhatnak dolgaink rosszabbul.

Irigységek kísérthetnek álnokul.

Minden nehézséget altatunk

konokul.

A csalóka dolgok köztünk néha nem azok,

aminek felbujtva álruhában látszanak,

ekkor az okos okuláréd vastag

dioptriája alatt vizsgáld meg azokat.

Ha köztünk káosz támad, s ártatlan az ok,

mint gyerekektől színes aszfaltkrétarajzok,

a panasz mint por belepi szívünk kupleráját,

akkor majd lelkünk templomából építsük fel

újjá a szenvedélyes szeretetünk szeráját.

Ha vitánk hangjától vétlen a lég dörren,

mint bokor ágai közt, ha lenge szellő zörren,

ne ijesszen meg a gomolyfelhő a fejedben,

mert lehet csak röpke zápor vonul átmenőben.

Mikor összekoccannak az üvegpoharak,

úgy csengenek bennem már a törékeny szavak.

Mint kis kutyánk, ha táljából tejet lefetyel,

vitánk éhes nyelvekkel egymásnak felesel.

Az utolsó szavaink megbékélő jogán,

adjuk egymás tenyerébe csapva parolánk.

A táratlan szemed mélységes rejtelmeiben,

mint régész elmélyülten ásatva kutatok,

mint hűsítő pincének palackjaiban,

sorakoznak számon a csókjaid mint óborok.

Már a kézműves sörök üde nedűjétől

bódultunk mi immáron lázas mámorokba,

és mint tiszafalombok hajolnak alléba,

ha a karcsú derekad körött a vaskos

karjaimmal ölelkezőn átkulcsolok.

Majd halkan mint útilapu hasadhoz lapulok,

elefánt fülekkel, mint sztetoszkóppal, orvosod

hallgatom szívverésed pumpáló dobbanását,

dübörgő véredben pulzusod dobogását.

Már csacska csacsim becsiccsentve csacsogsz nekem,

s mint a hajnal harmattal párnázott tereken,

levetkőzöd lassan fátyolos hálóinged,

s csupasz tested simulva csúszkál testemen.

Illatod, mint tüskés akácok agacsiját

tüdőmbe szippantom, mint méhek virág porát

gyűjtik be, hogy selymes mézet gyárthassak belőle,

serkentse vágyam lényeddel való egyesülésbe.

Rámragaszkodásod, mint nektárral töltött csuprok,

szereteted hozzám szegődött hatalmas lelke,

mint egy óriás platánfa szívlapátlevele.

Szíved kézzel festett virágos porcelánok.

Hancúrozásunk heve már lecsillapodott.

Minden görcs csomója kioldozódott bennünk,

mikor hanyatt nyúlva elégülten elterültünk.

A törődés gyöngéd ujjakkal cirógatott.

Az érzékeny testünk már remegőn bizsergett,

míg átszellemülten kémleltük a mennyezetet,

a kölcsönös könnyűség érzete lebegtetett,

hogy mily fehér és tiszta együtt a közös élet.