A hírnév

A hírnevesség bennem nem ambíció,

így felesleges a galád képmutatás,

az hamisított festmény képtárába való,

inkább munkám legyen haszon s tanítás.

Nem vagy magad ura a tulajdonodban,

míg mások machinálják az életedet,

kik kártevőként motoznak az otthonodban,

s kamrádból feleszik az eleségedet.

Megbolygatják makulátlan magánéleted,

mint ganajtúróbogarak az ürüléket,

rútul bemocskolják a frissen mosott inged,

hogy csámcsoghassanak rajtad a csőcselékek.

Gyűlnek köréd, nyüzsögve a piszok legyek,

hogy beledet is kiszipkázzák, mint a métely,

az álbarátok, haszonleső egyedek,

míg nem felemészt majd teljesen a kétely.

Mindenhol, akár merre jársz, majd megbámulnak,

elillan a pompa fényében a bizalom,

a hátad mögött hát sumákul sutyorognak,

mintha leprás lennél, nincs többé nyugalom.

Mint vérszívó piócák lábadra tapadnak,

minden lépésed lesik a fotográfusok,

űznek, hajtanak, mint nyulat a vadászok,

míg nem marcangja leszel a hiénáknak.

Árucikk leszel a közvélemény szemében,

mint nemesfém, ásványok s a fűszerek,

kalmárkaravánra rak a kereskedelem,

amiért régen is rajongtak a nemzetek.

Amíg a zsákmányoló világ elől menekülsz,

kiszolgáltatottan eltévedsz az erdőben,

míg két személységgel megfelelésért hevülsz,

addig önérzeted elferdül a tükörben.

Elég egy halk dicséret, meleg kézfogás,

vagy szavaim nyomán egy jó cselekedet,

létem után legyen okult az olvasás,

jó szívvel írják fölébem a nevemet.