Az élet viharában

Láthatatlan kéz törli le arcod mosolyát,

s ragasztja rád a komorság rideg álarcát,

ha bágyadtan elmerengsz egy fázós éjjelen,

vasöltönyfélelmedben rettegsz meggyötörten.

Mert ítéletidő szakadt le ránk oly hirtelen,

mint vonaton, ha vészféket húznak meg ijedten.

Íjból nyílvessző süvít megállíthatatlan,

az üvöltő szelek sikoltoznak riadtan,

mint süketnéma rémisztő hangon ordibál,

és kezeivel már törött gallyak közt ágál.

Dübörgő esőáradatot okádik ki

mohás háztetőn a rozsdás csatorna szája,

s lábai előtt már a zavaros tócsa,

mint elrontott gyomornak kiforgott hányadéka.

Csipkebogyóbokor abroncsos szoknyája alatt

a villám elől megbúvik egy törtszárnyú kuvik,

s holtsápadtan hangját amidőn nem hallatja,

gubbaszt reszketve, mert vihar borult otthonára.

Tompa citerahúrokon borong az elmúlás.

Az ádáz tombolás után az őszi ködök

sejtelmes lepleibe öltözik a szorongás.

Lucskos szénával búbozott lovas kocsik

kerekei csapják fel ügetve a sarat,

egy anyóka a járdán siratja a nyarat.

Ráncos kezében megkopott botjával botorkál,

mert hajlott sorsa már úgy megnyomorodott,

mint erdőből rőzsét cipelő öregasszonyok

battyognak haza, ha nyomukban a tél járkál.

Öreg feje felett köröznek már a varjak,

tehetetlensége nem fordul meg, csak kétségbe,

mint hanyatt esett, kapálódzó szarvasbogarak,

hogy mikor lesz már megélt életének vége.

A fölfordított, zsíros szántások árasztják

eregetőn szét a termőföld hulla szagát.

Ha összeszáradt bakancsával megrúg az élet,

majd rajtad keményet taszítva jól fellökött,

akkor is büszkén kelj föl a földről, te elesett,

mint ki csak kiesett foggal véreset köpött.

Állj szembe hősként a pofozkodó problémákkal,

ne sajnáltasd magad megrágott litániákkal,

ne úgy, mint ki gyáván cellájából megszökött!

A tócsába pöttyenő esőcseppek kezükkel

úgy írnak le folyton-folyvást táguló köröket,

mint kik tudják, az idő begyógyítja a sebeket,

hiába fonják hálójuk dagadt darázspókok,

már ellened a sárgára hízott irigységek,

te éhesen is mindig úgy élj, mint ki jóllakott!

Úgy járj a vonuló viharok árnyékában,

mint ki tudja, hogy a halálával testéből

a lelke jótetteiért a mennybe költözött.