Az elhagyatott falu

Alá dőlt romjaimban Istenem.

Kiépíted álmainkban megálmodott,

nekünk avatott községünk.

Eddigi életem elhagyatott falu,

miből a lakosság más tájra költözött,

a porlepte műhelyben rozsdás a gyalu,

s a forgács már régóta nem röpködött.

A boltok pókhálós polcai üresek,

nem árulnak itt már kenyeret, sem tejet,

gazzal benőtt dzsungelek a játszóterek,

kemény foggal mindent felesz' az enyészet.

Már bomlanak, mint korhadt hirdetőtáblán

sárgult emlékeim az elmosódott cetlik,

itt valaha élet honolt létem tavaszán,

lelkem megrogyott ház, csak ösztönből létezik.

A fájdalom nyomásától érzem, hogy élek,

míg nem háztetőm tiszta szobámra omlik,

s kemencémre, mibe nem égnek remények,

s minden vágyam végleg csak szertefoszlik.

Denevér vadászik a telihold fényében,

beállt a borús égen a tartós szürkület,

mint csigolyák közé szorult idegekben,

sajgón sírnak a derékba tört esőkönnyek.

De a kényszer sokszor bátorságra késztet,

cselekvésre serkent biztonságból kiűzve,

medve éhsége bolygatott méhkasra lépett,

s felforgatta lépem a változás szele.

Míg ostoroztam magam odázásokban,

a sípoló bakter az emelt táblájával

a masinisztának jelt adott láthatóan,

nekem atyánk üzent fényes csillagával.

Letelepedtek már a mi illúzióink,

mert tekintetünk egymásba való csillogása,

mint az égen ragyogó sorscsillagaink

merev képeinek az egymásra találása.

Már sínen vannak a zötykölődő vonatok,

elviszik szénnel rakott terhüket máshova,

vándorolnak bennem is az állapotok,

már nem vagyok lovag páncéljába bújva.

Az egymásból táplálkozó szerelmünkben

karom a karodba szőtt összefonódása

fűzfavesszőből öltött kosárkába pihen,

hímzett kendőbe csomagolt elemózsia.

Lelked lelkemnek lett a háziasszonya,

s bennem építkezel ezermesterem,

mint görbe utcák nyílnak egymásból egymásba,

nyakadról a szádra sétál csókom könnyeden.

Besüppedek a forró öled enyhébe,

mint átfagyva betérni télen kellemes,

elnyúlni a kád habos fürdővizébe,

mert rád feküdnöm, csak tiszta szívvel érdemes.

Itt már nem kong a toronyban a vészharang,

mert újra benépesítetted a falumat,

ujjong a kacaj s virágzik a pitypang,

és gyermekünk meséli majd el hálámat.