Emberi sorsok

A vonat maszatos ablakából nézem,

amit a szétszórt táj elébem sodrott,

hogy mily nem egyformák az emberi sorsok.

Itt-ott összeroskadt házak bújnak gyéren,

néhol cifra paloták, magasba nőtt tornyok.

Hűvös szőlőlugas alatt sült malachoz

édes vörösbort iszogatnak naplopók,

semmittevő cimborákkal lakmározók.

Mások a földeken meleg vizet köpnek ki,

míg meredő szemükből verejtékét törlik,

a derűs naptól cserzett bőrű aratók.

Sárgára sápadtan sírnak búzakalászok,

míg riadtan kelhetnek hajnalban a pékek,

hogy a teremtő testéből törhessenek

egy nagy karéj szeletet, kik egyaránt,

köztünk elnyomók s hatalomra vágyók,

kik mást ellökve foglalnak ülőhelyet

elsőre a közös asztalnál tespedve.

Hiába áldja a teremtő a termőt,

behódolnak hajolva a hamisság előtt.

Mint gyorsvonat ablakából az oszlopok,

rohannak egymás hátára a görnyedt évek.

Elhagyatott dűlőúton eldőlt egy részeg,

bús hontalan, vagy csak vétlen arra tévedt.

Pár óra járásra odább komondorok,

pulikkal nyájat tereltetnek a juhászok.

Nekünk meg már jól szét kellene oszlatni

a szemetet, mit a szél úgy összehordott.

Hol otthonokban zsibog a gyereksereg,

más házakban megremegő öregek

a magányban csöndesen merengenek.

A földi léttől nem kérek könnyebb harcot,

mit kapnak keserűn is mások,

csakhogy lábon állón egészséges maradjak,

amíg az élők közül el nem távozok.

Már véghez tudjam vinni a kapott sorsot,

szeretettel s munkával imádhassam

a jó létért, szép jövőért ragyogó napot.

Majd egyetlen istenemmel örök

apja-fia kapcsolatot ápolok,

míg a családomnak állandóan

követendő, büszke utat mutatok,

meddig hazámnak maradok hű polgára.

Mindenki egy hitben bizakodva a

saját vitelének a kalapálója.

De nem tűzön-vízen által mindenáron,

ha tisztességtelen az ajánlat a vámon.

Nem vágyom a más tündöklő vagyonára,

halmozni az élvezeteket vagonszámra.

Míg gyarlón a hazug álhiteknek hiszel,

s rád telepedve irányítanak téveteg,

az életed majd csak az orrodig visz el,

s így a félelemtől halsz el réveteg.

Terjedjenek újra bölcsen szájról szájra

az utcanép ajkán termett közmondások,

a hagyományból fakadó igaz szólások.

Megfázott beteg gőzös kamillát inhalál,

szívjuk magunkba a gyógyulás illatát

egy egészségesebb holnap reményében,

távozzanak a megfertőző mérgek

az újraépülő sejtjeinkben.

Lehet kiátkoznak soraikból

a ma vassal térítő vallások,

ha velük szemben mármost nem hazug

példabeszédeket prédikálok,

kik csak ollózták a vélt igazságot.

De míg egyszerű emberekben nagyszerűbb

a bennük rejlő élet s igazságérzet,

a bonyolult lelkekben gyorsabban

gyűlik, s tör össze minket a gyűlölet.