Hálával tartozom
Ajánlok drágakövet, régiséget Istenem.
Köszönettel áhítatom,
mert nekem adtad kedvesem.
Hálával tartozom a kiismerhetetlen sorsnak,
hogy kegyelmével a lábaim elé sodrott,
és még hangos köszönet a lét gondosságának,
hogy mind idáig megóvva mellettem is tartott.
Mint a sebes patak a megbúvó aranyrögöt
a kavicsos iszapból szitáján jól kimosott,
így a rácson a szerencse fénye rám vetődött,
és veled lehetek gazdagon megállapodott.
Csak türelmet kérnék tőled, semmi mást,
idővel a kocka a helyére perdül,
majd örök szeretetbe ringatjuk egymást,
s kötődésünk imádattá lényegül.
Mert a mi jellemünk egy tőből fakad,
csak a természetünk más, különb hajtás,
de összetartozunk, míg az élet sarjad,
mint ágból hajtó tavaszi rügybomlás.
A kísértés kulcsát a szőnyeg alá rejtem,
őrzöm a bizalmad által rám bízott titkot,
nehogy csalódásra lelhess véletlen is bennem,
majd csüggnek számon a rozsdásodott lakatok.
Minden kérésed engedelemmel teljesítem,
hiszen a szereteted szavai vezérelnek,
nem csak parancsaid nyomására cselekszem,
mert bennem azok a tiszta tudatok élnek,
hogy önzetlen te is mindent megtennél értem.
Jól láthatóan két fele van a te arcodnak is,
de csukott szemmel is tudom, mindkét orcád piros,
s nem bánom, ha néha rózsádból szúr a tövis,
ha aranyos buksid akár kicsit akaratos.
Jól tudom, hallod szavaim a hallgatásom mögött,
érzed a mosolyomba rejtett szomorúságot,
hogy előtted a sok bántás a sínekre lökött,
és veled leküzdöttem a cifra nyomorúságot.
Megbecsülésem őszinte bizalmadba férkőzött,
hirtelen haragom mögött a hűséges szeretet
a rád szabott tisztelet fehér ingébe öltözött,
semmilyen csel nem csaphat be, s nem buktathat fel
a próbatétel, mert megbocsátást nyersz minden felett.
Ezentúl juttatok időmből rád időtlen perceket,
mindig hallhassam jó kedved kacagva nevetni,
mert lelked zenéjével, ha hárfádon nekem pengeted,
hullámzó közérzetem meg tudod vele nyugtatni.
Próbálom gondolatod kiolvasni a szemedben,
hogy bölcsen figyelve rád mindig meglephesselek,
miattad dolgozom, hogy jövőnket megteremtsem,
bármi áron a sikered útján egyengethesselek.
Szeretnék veled örökké csak ifjan játszani,
szeretve gyógyítani, ha elkaptad a betegséget,
téged a kétségek közt is mindig mosolyogva látni,
hogy egymás számára könnyebbé tehessük az életet.