Lecsúszott alakok

A hajnali félhomályban már megtöltik

a szendergő kocsmát az árnyékalakok,

mintha ott horkoltak volna az egész éj

takarója alatt a szús bútordarabok.

A horzsolt ábrázatokon varasodnak

az egyensúlyát elvesztett plezúrok.

Zavaros seprőt mérnek ki a kannákból

a mindenhonnan odaszéledt söpredéknek,

s nemsokára a zavart hablatyolások

sértődéseitől nyílnak ki a zsebkések.

Mások a lefele billent élet sörcsapjából

búslakodnak a pultnál, a bűzös töltelékek,

de nem bizonyos, hogy mindenért az élet

csak kizárólagosan is a felelős,

ha harc nélkül magadban a könnyebb úton

bujdos a lemondás, s nem vagy elég erős.

Ha csak különös fényeivel kápráztat

a züllésekbe ugró bohém éjszaka,

a díszes bárok és kéjelgő lokálok

bódult koktéljaitól fűtött erotika,

ha már kezedben két felől ég a gyertya,

akkor nincs a mentségekre magyarázat,

s nem marad utánad hátra más ok,

csonkig égő életedre tör a tragédia.