Úgy várlak

Amikor derengek,

rohanva igyekezz!

Kívánlak állandó mámorban,

nélküled agóniába keveredek.

Úgy várlak, mint rongyos koldus

markába kér alamizsnát,

a remegő betegnek a patikus

kinyitja gyorsan a patikát.

Úgy várlak, mint haldokló mormolja

az utolsó imáját az ágyban,

hisz lelked lelkemnek a tápláléka,

mint lánykának a kedvenc játéka.

Úgy várlak, mint éhező gyomor

korogja a táplálékot,

meg ne öljön végleg a nyomor,

lelkem nálad találjon hajlékot.

Siess hozzám, és kérlek vezess,

lovagolva olyan paripán,

mi a szélnél már sokkal sebesebb,

és soha ne sírj, mindig rám nevess!

Gyere, mert megbolondult a világ,

nélküled elviselni egyre nehezebb,

a nélkülözés egyre csak megrág,

egyszerre veled az élet édesebb.

Jöjj, mert szép csendben elmúlik az élet,

ahogy jönnek a napok, úgy is mennek,

és visszafordítani semmit nem lehet,

majd egymásra rakódnak az évek,

lehunynak a fények, s lejár a bérlet,

hontalanok lesznek a hónapok,

ezért együtt éljük meg a lényeget,

légy a reményem, kiben nem csalódhatok.

Álljunk meg sok gyönge pillanatra,

ne egyedül virradjak a pirkadatra,

úgy várhassalak, mint el nem múló múltra,

ki a korsóját nem viszi ki a kútra.

Az élet rajzlapján véssünk magunkból jelet,

tegyünk mindig igazat, egymásnak hasznosat,

hogy sok emberöltőig megmaradjon másnak

is belőlünk a ragyogás és a szeretet.