Viselkedéstan

Sikerült elhitetned drámain,

regényes ódzkodásod zsinatain,

ódáid félig igazát,

ámbár nem akartál kálváriát.

Nem értem, mit miért cselekedsz.

Egyszerre hallgatsz és feleselsz.

Nem tudhatom, miért nem lehet,

a lehetetlen is csak egy vélekedet.

Nincs parancs és magyarázat,

csak ösztönünk és az alázat,

mert ez a tiszta káprázat,

mert elkap, kérlek, a végzet,

eljő a jövő, a végrendelet.

Ha elmarsz, utána miért adsz?

Ha fáj a fogad, sziszegsz,

ha örülsz, akkor nevetsz,

de más a beszéd, más a viselet,

a mondat jellemez, a ruha csak öltöztet.

Majd, amit tudni nem értesz,

a valóságból varázslat lesz.

Már megbűvölni nem lehet a múltat,

a jövőben kell megbánni aurádat.

A látszat csak csalóka kirakat,

ajándékot csak belülről vehetsz,

szép az élet, lehet, amíg lehet.

Egymás mellé pakolászott szavak,

csak tátognak a tóban a halak,

nyerítve csapzik a lovagló patak,

az emberek élnek s meghalnak!